Miért lehet, hogy te bármit ehetsz, nassolhatsz, és ilyen sovány maradsz, én pedig, ha ugyanezt teszem kegyetlenül elhízok?

- biztosan többen is morgolódva tesznek fel hasonló kérdést, amire az érintettek pontos választ nem tudnak adni.

Egy amerikai kutatócsoport a kérdés megválaszolását tűzte ki célul, a vizsgálatnak ráadásul magyar érintettsége is van, hiszen a csoport vezetője Horváth Tamás, a Yale Egyetem tanszékvezető professzora.

"A lomha neuronok tehetnek róla!"

Kísérletben tenyésztett patkányokat vizsgáltak, melyekről előre tudták, hogy mennyire érzékenyek a magas kalóriatartalmú diéta után az elhízásra. Horváth Tamás szerint azok az állatok, melyek elhíznak, már eredendően nagy különbséget mutatnak az agyukban, méghozzá annak anyagcserével kapcsolatos központjában.
Az agyban neuronok adnak jelzést arról, hogy eleget ettünk, valamint arról, hogy mikor van szükség a zsírraktárak mozgósítására. Az elhízott állatok esetében ezek a neuronok eleve "lomhábbak", mivel más sejtek akadályozzák őket. Azonban az elhízásra nem hajlamos állatok esetében ezek a jóllakottság-jelző neuronok sokkal aktívabbak, és készen állnak arra, hogy az agy szükséges területeire, valamint a perifériás szövetek számára jelezzenek, ha a megfelelő mennyiségű ételt már elfogyasztotta az állat.

"Úgy tűnik, hogy az agynak ez az alapvető "drótozása" felelős az elhízásra való hajlamért" - mondja Horváth Tamás. Sok vita folyik arról, hogy mennyire az ember akaratereje és hozzáállása a meghatározó az elhízásban, vagy annak megelőzésében, és a Yale Egyetem eredményei inkább az agyban már előre kódolt hajlamosságra mutatnak rá.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a felszínre kerülő tények azt is mutatják, hogy nem csak a genetikai hatás, de közvetlenül az anya hatása is meghatározó abban, hogy később valaki hajlamos lesz-e az elhízásra.

A Horváth Tamás professzor vezette kutatás tanulsága biztosan nem az, hogy aki hízékony, annak már úgyis mindegy, vagy aki nem hízékony, az bármit megtehet. Éppen ellenkezőleg!

"Az epigenetika azt mondja, hogy a kódolt adottságok megváltoztathatók szokásainkkal, életvitelünkkel."

Egyrészt tudjuk, hogy gondosan megtervezett táplálkozással és sporttal azok is megbirkóznak az elhízással vagy a diabétesszel, akik egyébként hajlamosak rá.
Másrészről itt van a napjaink tudományos életében egyre többet hallható terület: az epigenetika. Ez a szó szerepel Horváth Tamás kutatásának ismertetésében is, de nemrégiben GEO magazin is cikkezett róla.
Ebből megtudhatjuk, hogy az epigenetika egy olyan új tudományág, mely azt mondja, hogy számos gén aktivitása nincs örökre meghatározva, hanem befolyásolható. Sőt, képesek lehetünk arra, hogy szokásainkkal, életvitelünkkel be-, illetve kikapcsoljuk őket.
Itt van rögtön egy olyan példa, ami szorosan kapcsolható Horváth Tamás kutatásához is. Létezik egy bizonyos egérfajta, mely hajlamos a falánkságra, azon kívül a cukorbetegségre és a rákos megbetegedésekre. Ilyen egereket tápláltak amerikai kutatók speciális összetételű, "feljavított" tápanyaggal. Később megfigyelhető volt, hogy az így táplált egerek utódai idős korukig élénkek maradtak, és nem voltak hajlamosak a cukorbetegségre, vagy a rákos megbetegedésekre.

A tudományos eredmények tehát azt mondják számunkra: a felelősség nem csak saját magunkra terjed ki, hanem leszármazottainkra is. Így, ha valaki kedvező adottságai ellenére is gondatlanul és válogatás nélkül táplálkozik, az éppen gyermekei kedvező adottságát veszélyezteti.